Reális, hogy idén megkeressem az első milliómat? – kezdő vállalkozók aggályai

Egy kedves olvasóm most készült belevágni első vállalkozásába, amelyhez már el is kezdte kitűzni a céljait. Rögtön fordult is hozzám a nagy kérdéssel: Szerinted reális, hogy idén megkeressem az első milliómat? Amire a válaszom: Igen. 

Nem tartom viszont helyesnek azt, hogy a legtöbben megállnak a célok kitűzésénél. Nem elég célokat kitűzni. Az, hogy hogyan jutsz el a célodig, szintén nagyon fontos. Mert kitűzheted, hogy idén szeretnéd megkeresni az első hétszámjegyű összegedet – de vajon megtervezted a hogyant?

Azt javasoltam az olvasómnak, hogy tegye reálissá az első millió megszerzését. Legyenek pontos lépések előtte, hogy mit kell megtenni azért, hogy ez idén elérhető legyen. Mivel a piackutatáson már túl van, felmérte, hogy mire van igény a piacon, ezért a következő lépésként én a következőt tenném a helyében:

1. Először is felépíteném a termékpiramisomat. 

Legyen meg minden egyes szolgáltatásom, amelyek egymásra épülnek, gondosan megalkotott árazással és nyilván olyan szolgáltatásokkal amelyekre van igénye a fizetőképes célpiacodnak. Minden ebből indul ki. 

Gondolj csak bele, hogyan jöhetne ki az 1.000.000=

  • 1 Ft-os termék 1.000.000-szor eladva
  • 10 Ft-os termék 100.000-szer eladva
  • 100 Ft-os termék 10.000-szer eladva
  • 1000 Ft-os termék 1.000-szer eladva
  • 10.000 Ft-os termék 100-szor eladva
  • 100.000 Ft-os termék 10-szer eladva
  • 1.000.000 Ft-os termék 1-szer eladva

Ebben benne lehet az 1.000 Ft-os belépőterméked, amit megvettek 100-an, tehát megvan 100.000 Ft.

Aztán a vevőid egy része továbbmegy a főtermékedre, ami 10.000 Ft, ha ezt megveszik 50-en, az már 500.000 Ft. 

És mondjuk van még egy exkluzív terméked, amit pedig 4-en vesznek meg 100.000 Ft-ért, már meg is van az 1.000.000 Ft-od.

Most április van. Ha az a cél, hogy idén meglegyen az első millió, akkor van még erre 8 hónap. Azt gondolom, hogy 8 hónap alatt egy ilyet elérni simán lehetséges, még így is, hogy épp tombol a járvány és csak online lehet megvalósítani a szolgáltatásokat.

A legelső feladatod tehát, hogy összeállítsd azt a termékportfóliót, vagy más néven azt a termékpiramist (erről a későbbiekben még fogok cikkeket írni bővebben, mert egy nagyon fontos téma), amit különböző bizalmi szinteken tudsz majd értékesíteni. Hiszen, aki először találkozik veled, az nem valószínű, hogy rögtön az 1.000.000 Ft-os termékedre utazik de az nem jelenti azt, hogy egy idő után a termékpiramis fokain lépkedve ne tudna oda eljutni. Nem rég olvastam egy idézetet, ami tökéletesen ide passzol: ,,A bizalmi szint egyenes arányosságban van a vásárlások mértékével”. (Csont Attila)

Kép forrása: @csontattila instagram oldal

Ez azt jelenti, hogy minél jobban bíznak benned, minél hitelesebbnek tartanak, minél többször tettél arról tanúbizonyságot, hogy értékes az, amit adsz és egy jó szakember vagy a saját területeden, annál többen fognak vásárolni tőled és annál nagyobb értékben. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, elsőként rengeteg ingyenes tartalmat kell közzétenned. Szintén jó bizalomnövelő, ha vannak olyan eredményeid, amikor mások erősítenek meg téged: referencia, médiaszereplés, vendégcikket írni egy szakmai online magazinban, partneri kapcsolatot kialakítani olyanokkal, akik hasonló területen tevékenykednek, mint te.

Amit teljesen kezdőként tenni tudsz, az az értékadás. Adj rengeteg értéket, tanácsot, tippet INGYEN. Az instagramon, facebookon, linkedinen, ott, ahogy a célcsoportodat a lehető legkönnyebben eléred. Indítsd egy youtube csatornát vagy blogot, ahol tartalmasabban tudod átadni tudásod és tapasztalatod másoknak. Ha már van több ingyenes tartalmad és ezáltal követőket is tudtál szerezni, akkor érdemes a listaépítésbe fektetned.

Ez lehet egy hírlevél rendszer, egy chatbot a facebookon, vagy csak az instagram követőid köre. Én azért javaslom, hogy olyan felület legyen ez, ahol a direkt üzeneteidet automatizálhatod, ezért a hírlevelek vagy a chatbot mellett döntenék.

A listaépítést a legkönnyebben a termékpiramisod 2. lépcsőfokával tudod elérni, azzal, ha egy csaliterméket alkotsz meg. Erről is fogok majd részletesen írni de, hogy ne hagyjalak teljesen magadra: Olyan termékről van szó, amit egy elérhetőségért cserébe adsz a másiknak. Ez lehet egy ebook, egy négyrészes videósorozat, egy checklista, rengeteg minden! A lényeg, hogy feliratkozzon a chatbotodra, hírleveledre és így a későbbiekben is tudj hozzá kommunikálni és értékesíteni a többi termékedet, a termékpiramison egyre feljebb lépkedve.

2. Határozd meg, hogy miből hány darabot kell értékesíteni és azt, hogyan teszed!

A fenti számoló egyszerűen szemlélteti, hogy milyen értékű termékből mennyit kell értékesíteni ahhoz, hogy eredményes lehess. Persze ezt te magad is ki tudod számolni. Éppen ezért a következő, amit át kell gondolnod, hogy a megalkotott termékpiramisod egyes elemei milyen értéket képviselnek. Meg kell határoznod a célszámokat, hogy miből mennyit fognak vásárolni tőled. Azt mindenképp vedd figyelembe, hogy ahogy haladsz feljebb a termékpiramison, úgy egyre kevesebb vásárlód lesz majd. A belépőtermékedet mindig többen fogják megvásárolni, mint az exkluzív terméket.

Ha az árstratégia elkészült, akkor már csak arról kell gondoskodnod, hogy mindez, hogyan jut el a célcsoportodhoz. Annyi lehetőség van!

Érdemes utánanézned annak, hogy hogyan érdemes egy kampányt felépíteni, mert bár a hirdetés költséggel fog járni, egy jól felépítet kampány behozza az árát és tudod majd vele értékesíteni a szolgáltatásodat. Egy gondosan megtervezett és jól kivitelezett kampány több százezret, milliókat hozhat a konyhára, ezért mindenképpen javaslom, hogy tanulj róla vagy bízz meg vele egy profi marketingest.

Egy kampány vagy ügyfélszerző megoldás segíteni fog neked abban, hogy hogyan tudod elérni a leendő vásárlóidat. Facebook hirdetés, youtube hirdetés, direkt megkeresések instagramon, privát üzenetek LinkedInen, szólni az ismerősöknek, stb. Rengeteg ügyfélszerző módszer van, amit be tudsz vetni. Ha nincs ötleted, vagy ez nehézséget okoz, akkor az egyik, amit szívből ajánlok ennek megoldására, az Csont Attila – 37 ügyfélszerző módszer oktatóanyaga. Ebben tuti, hogy találsz olyan tippeket, amiknek köszönhetően el tudsz indulni az ügyfélszerzésben, bármilyen vállalkozásról legyen is szó. Illetve, ha szívesen megtanulnád, hogy hogyan tudsz kampányokat felépíteni, akkor IDE kattintva ehhez is találsz tananyagot, amit még szívesen ajánlok.

Bízom benne, hogy hasznos volt számodra a cikk. A legfőbb célom az volt vele, hogy lásd: egymásra épülő, megtervezett folyamatokkal és cselekvéssel neked is sikerülhet.

Business Blogger

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük