Kedves olvasóim, történelmi pillanat következik a blogom életében.
Többen is jeleztétek már, hogy szeretnétek egy olyan cikket, ami a SEO-ról szól. Jogosan gondolhattátok, hogy bloggerként a keresőoptimalizálás a másik hobbim. Nyilvánvaló, hogy én is nagy hangsúlyt fektetek a SEO-ra, mindig alapos kulcsszókutatást végzek mielőtt megírok egy cikket, rengeteg ilyen jellegű képzésen vettem már részt és már csukott szemmel is be tudom állítani a YoastSEO plugint.
Na, ez az ami totálisan nem igaz rám. Használok ugyan a YoastSEO-t, de többnyire csak írogatok a vakvilágba. Sokkal inkább művészetként tekintek az írásra, amit ihletből írok nem pedig egy megalapozott, Google-barát alkotás a végeredmény.
Éppen ezért eléggé zavarba jöttem, mikor jöttek az ilyen irányultságú igények, de hála az égnek, Kuzmann Eszter SEO szakértőt elém sodorta a sors, aki nagy örömmel vállalta, hogy ír nekem erről egy cikket.
És, hogy mitől olyan történelmi ez a pillanat? Ez az első olyan cikk, amihez konkrétan hozzászólni sem tudok, annnnyira nem értek ehhez a témához. Ez látszódni is fog, ugyanis Eszter darabjaira szedte a cikkeimet, hogy átvizsgálja, hol kellene még rajta javítani (spoiler: szinte mindenhol :D). Azt hiszem, lesz min dolgoznom.
Ha te is szeretnél fejleszteni a blogod SEO-ján, vagy eleve úgy belevágni, hogy azt a Google is szeresse, akkor feltétlenül olvasd el Eszter cikkét! (Aki tényleg végig olvassa, annak pedig meglepi jár :))
Bevezető
Nagyon izgalmas feladatot kaptam! Noémi megbízott, nézzem át a blogbejegyzéseit. Mit csinált jól keresőoptimalizálás szempontjából eddig is és mivel tudná még tovább erősíteni blogja organikus, azaz keresőből származó elérését?
Sok bejegyzés és rengeteg jótanács olvasható a cikkírásról: hogyan írj olyan szöveget, amit a látogatóid és a keresőmotorok is szeretnek és jó helyezéssel díjaznak? Most azonban nem a témaválasztásról, kulcsszókeresésről és ennek megfelelő szövegírásról lesz szó, hanem egy lépéssel tovább megyünk! Ha már van blogod és írtál néhány cikket (vagy most kezded), milyen technikai és tartalmi beállításokra kell figyelned? Noémi példáján keresztül ismerkedhetsz meg a javaslatokkal. Miben tudna Noémi javítani? Miben tudnál te javítani?
A cikkben felsorolt tanácsok, javaslatok megvalósításában nagy segítséget jelenthet egy SEO kiegészítő vagy plugin, amiből többféle is elérhető és használható ingyenesen. Ezt úgy tudod használni cikkírás közben, mintha egy kis emlékeztető listát látnál a cikk mellett vagy alatt.
Az itt következő tanácsok tehát nem a szöveg tartalmára vonatkoznak, hanem a cikked strukturálására és a hozzá kapcsolódó adatok megadására.
Címek
Ha megírsz egy blogbejegyzést, adni kell neki egy nagyon jó, olvasókat kattintásra ösztönző címet. Viszont két különböző ilyen címet is ki kell találni, ez sokakat összezavarhat az elején.
A keresőmotorok mindkettőt elemzik, és mindkettő hozzájárul, hogy megpróbálják kitalálni, miről szól az oldalad. Ha segítesz nekik, és jó címeket adsz, akkor könnyebben leszel te is ott a találati listában, amikor valaki olyasmire keres, amire te megírtad a választ.
Tartalmi cím: ami a cikk tetején olvasható
Az egyik cím a bejegyzés szövege fölött olvasható. Ha megnyitsz egy bejegyzést, akkor ez van az oldal tetején. Mint egy újságban, amikor a cikk felett nagyobb betűkkel olvasható, miről fog szólni a szöveg. Erre nincs igazán semmilyen megkötés, lehet hosszú vagy rövid. A lényeg az, hogy H1 elembe legyen foglalva.
Ha WordPresst vagy egyéb tartalomkezelőt használsz, akkor ez szinte biztosan teljesülni fog (erről a használt sablon gondoskodik). Az admin felület tetejére a címet beírva általában már ott is nagyobb betűméretben jelenik meg. Egyetlen ilyet lehet megadni oldalanként. Nem hiszem, hogy elfelejtenéd kitölteni, szóval felesleges azt mondani, hogy mindenképpen írd meg.
Olyan oldalaknál lehet belőle gond, amit például Elementorral vagy egyéb oldalépítővel szerkesztesz össze. Vagy amikor esetleg nehéz egy oldalnak címet adni, mert nem akarsz túl általános lenni és úgy érzed, nem tudsz igazán frappánsat kitalálni. Ilyen lehet például a blogcikkeidet bemutató (Blog), vagy a téged bemutató (Rólam) oldal.
Noémi blogja címek szempontjából nagyon jól szerepel a vizsgálaton. Csak 4 olyan oldala van, ahol nincs megadva fő tartalmi cím az oldalon, azaz a keresőmotorok hiába keresik a H1 elemet. Ezek közül egyik sem blogbejegyzés oldal.
Az érintett oldalai a főoldala, a Mentor Programja oldala, a Konzultáció jelentkezési űrlap oldala és nagy meglepetésemre a Blog oldala, ahol minden bejegyzése fel van sorolva.
Azt tudom javasolni, hogy ezeket mindenhol pótolja. Az első három esetében ez nem is olyan nehéz, hiszen van címe az oldalnak, ami ránézésre is kiugrik a többi szöveg közül, de ezek nem H1, hanem például H2 vagy H3 szintűek. Ezt csak át kell állítani, persze odafigyelve, hogy a megjelenés ne változzon. A Blog oldal esetében az unalmasnak és sablonosnak tűnő „Blog” cím helyett ki lehet találni valamit. Érdemes arra koncentrálnia, ami összefogja a bejegyzéseket, cikkeket, és ötletelni. Hogyan hangzik az „Énmárka építő cikkek”? Jó, ha bele tudja fogalmazni a fő témáját, amiről az összes cikk szól, ami összefűzi őket. De ha semmi nem jut eszébe, akkor is érdemes címet adnia. A „Blog”, „Cikkeim” is valószínűleg jobb, mintha hiányzik a cím.
SEO title: a cikk reklámja
A title vagy SEO cím az oldalon láthatatlan, viszont máshol nagyon is látható és fontos! Ez jelenik meg a Google találati listájában. Ha rákeresel valamire és megnézed a találatokat, ez az a szöveg, ami a legnagyobb betűkkel van kiírva, és ha rákattintasz, a találatként megadott oldalra jutsz. Ez egyben az a szöveg is, ami a böngésző fülén megjelenik, amikor nyitva van az oldal.
Ha jobban megfigyeled, két részből áll. Az első fele szokott lenni a változó, adott oldalra vonatkozó cím, aztán egy elválasztójel és a márkanév, brandnév.
Iszonyatosan fontos, hiszen ez alapján választ mindenki, melyik találatra kattint. Ha ez sablonos, semmitmondó, unalmas, arra kevesen fognak kattintani. Viszont itt nagyon apró hely van csak a figyelem felkeltésére!
A Google ezt a kis szöveget nem karakterben méri, hanem pixelben, így nehéz megmondani, mekkora szöveg fér el itt. Emiatt jó, ha a márkaneved viszonylag rövid, hiszen így nagyobb lesz a mozgástered a kreatív címírásban!
A Google általában 600 pixelnyi címet jelenít meg (a mobilos találati listán általában rövidebbet). A különböző karakterek más-más szélességűek, általánosságban elmondható, hogy ez kb. 60 karakter. De ebbe már beleszámít a márkanév is! Ha kifutsz ebből a hosszból, a Google levágja a szöveg végét. Itt viszont arra is érdemes figyelni, hogy túl rövid se legyél, mert akkor meg kiegészíti. És te biztosan jobban tudod, mit szeretnél hirdetni, mint amit a Google kitalál.
Ha használsz SEO plugint, akkor abban minden bejegyzésedhez és oldaladhoz külön megadhatod ezt a pici szöveget. A mező mellett mindig van egy számláló, milyen széles a SEO címed: írnod kell még vagy inkább megvágni?
Nagyon fontos, hogy minden oldaladnál egyedi legyen, ne ismétlődjön, és kattintásra bírja az olvasót, keresőt. Alapesetben egy SEO plugin a cikk címét (tehát a fentebb említett H1 elemet) másolja ide.
Az eddig említett két elem, a tartalmi és a SEO cím is ugyanarról szól, de nem feltétlenül kell szóról szóra megegyezniük. A rövid SEO title-t például kibővítheted hosszabb tartalmi címmé.
De ne ess át a ló túloldalára! Képzeld el, hogy elolvasol egy címet a találati listában, ami nagyon érdekesnek tűnik, rákattintasz, majd a megnyíló oldalon valami egészen más címet találsz! Te egyből értenéd a helyzetet? Ne zavard össze az olvasóidat!
Noéminek a title elemmel kapcsolatban sok tanácsot tudok adni, mert eddig nem használta ki az benne rejlő lehetőségeket.
Noéminél „-„ választja el a tartalmat és a márkanevet. A függőleges vonal azért jobb, mert kisebb helyet foglal, és mivel abból kevés van, érdemes lenne lecserélni. A Business Blogger nagyon jó márkanév, de akár egybeírható is lenne, így megint spórolva néhány pixelt.
Noémi eddig valószínűleg nem használta ki ezt a mezőt, és nem fogalmazott meg külön title szövegeket, a címek kerülhettek ide automatikusan. Sok seo title nagyon hosszú, ezeket érdemes lenne lerövidíteni.
Van ezek mellett néhány olyan seo title, ami nem a hossza miatt nem megfelelő, hanem egyszerűen nem ösztönöz kattintásra. Ilyen például a „Főoldal – Business Blogger” szöveg. Azok a title-k pedig, amik az „Archivum” szót tartalmazzák, gyűjtőoldalakhoz tartoznak. Ezekről majd egy későbbi pontban lesz szó részletesebben. Hasznos lenne átírni.
Meta leírás
A title mellett ez a másik „láthatatlan” szöveg, ami a cikkedhez kapcsolódik. Amikor a bejegyzésed olvassa valaki, ezt sehol nem látja az oldaladon. Viszont nagyon fontos, mert pont abban segít, hogy olvasókat szerezz!
A meta leírás egy hosszabb szöveg, ami megjelenik a találati listában, ha valaki keresést indít a Google-ben. Ha az előbb megfigyelted a SEO title-t (nagybetűs, kattintható sor a találati listán), a meta leírást alatta találod. Néhány sor szöveg, amin gyorsan végig tudsz futni, és ad egy kis információt, mit találsz az oldalon. Ennek kell nagyon ütősnek lennie. Képzeld el ezt egyfajta reklámszövegként, amit a cikkedhez írsz!
Ha üresen hagyod, a Google akkor is „kitalál” ilyet. Általában a cikkedből vág ki egy kis részletet, ami az aktuális kereséshez passzolni látszik.
A hosszát ennek sem karakterben, hanem pixelben méri a Google. Desktopon 920px-ben (kb. 160 karakter), mobilon 680px-ben (kb. 120 karakter) gondolkozhatsz. Bejegyzések esetében sokszor megjeleníti a publikálás dátumát az elején, ez kb. 20 karaktert levehet az elejéből.
Ha használsz SEO plugint, ennél a mezőnél is visszajelez: írj bővebben vagy vágj le a végéből.
Megéri megírni, még akkor is, ha sokszor nem a te verziód látszik majd a találatnál.
Itt lehetsz nagyon kreatív! Legyen figyelemfelhívó, cselekvésre ösztönző, és a cikked minden pozitívumát domborítsa ki. Minden cikkedhez legyen egyedi.
Noémi még nem élt a meta leírások erejével. Nem olyan egyszerű sokat megírni egyszerre, de apránként érdemes lehet pótolni a korábbi cikkeknél. A megjelenőknél pedig jó, ha mostantól a cikkírás része a meta leírás megfogalmazása is.
Alcímek a szövegben
Biztosan tudod, hogy az interneten másképpen olvasnak az emberek, mintha egy könyvet tartanának a kezükben. Senkinek sincs ideje mindent elolvasni. Viszont mindenki szeretne jól tájékozott lenni, és az őt érdeklő részleteket gyorsan megtalálni.
Ezért fontosak a rövid bekezdések és a szöveg tagolása. Az alcímek használata abban segíti az olvasókat, hogy egy-egy cikket átfutva megtalálják azt a kisebb részt, ami éppen érdekli őket.
Az alcímek az olvasók jobb tájékozódását szolgálják. Emellett persze a keresőmotoroknak is segítenek, hogy megértsék, miről szól a bejegyzésed.
Az alcímek esetében fontos, hogy ne csak vastagítással, betűméret növeléssel legyenek kiemelve, hanem kerüljenek H2 vagy H3 elembe. Ezt minden weboldalon elérhető szövegszerkesztő biztosítja: ha valamit címsorként jelölsz meg, ki tudod választani a helyét a címsor hierarchiában.
Használd a H2 és H3 szinteket a címsorok esetében. Ezeket a címsorokat még a keresőmotorok is használják, hogy pontosabban azonosítani tudják a bejegyzésed témáját. Ennél mélyebb hierarchiát már ne használj, az olvasóid valószínűleg úgysem fogják követni és valószínűleg a keresőmotorok sem vizsgálják.
Noémi nagyon jól szerkeszti a szövegeit, minden cikkét alcímekkel tagolja. Csak így tovább!
Belső linkhálózat és külső linkek
A bejegyzéseidben utalhatsz más, már korábban publikált cikkeidre. Érdemes lehet időnként átfésülni a régebbi cikkeket is, tudsz-e azóta megjelent cikkedre hivatkozást elhelyezni a szövegben. Sajnos ezt nem lehet automatizálni, és a SEO pluginek ebben magyar nyelven nem tudnak segíteni és javaslatokat adni. Ezek a linkek azok, amik az olvasóidat is maradásra bírhatják és a blogod belső hálózatát is erősítik. Ahogy az olvasók könnyebben navigálnak a bejegyzéseid között, a keresőmotorok robotjai is.
Külső linkek azok, amikor valaki másnak a weboldalára, egy cikkére hivatkozol. Ne fukarkodj ezekkel a linkekkel sem!
Mindkét hivatkozás esetében a látogatóid szempontjait kell szem előtt tartani. Segít nekik a link, ha szeretnének a témában elmélyülni?
Noémi nagyon jól használja ezeket a hivatkozásokat. Az egyetlen, amire felhívnám a figyelmét, az a horgonyszöveg fontossága. A keresőmotorok abból is egy oldal tartalmára próbálnak következtetni, hogy mi a kattintható szöveg, ami az oldalra vezet. Nem kell túlgondolni, de az „ide kattintva” (tudsz róla olvasni) szavaknál minden esetben jobb választás a cikkre vonatkozó kifejezésekre elhelyezni a linket. (Bevallom, ezt csak egy helyen láttam!)
Képek optimalizálása
A képek optimalizálása nagyon fontos a weboldal gyorsasága szempontjából. A gyorsabban betöltődő oldal pedig nemcsak a látogatóknak fontos, hanem a keresőmotorok is díjazzák. Érdemes odafigyelni a képek pixelben kifejezett méretére és a tömörítésére, fájlméretére is. Minden képet szerkeszteni kell fotózás vagy letöltés után! Az egyes képek mérete csak akkor legyen 200 KB felett, ha a kép nagyon részletgazdag.
A képek kereshetőségében nagy szerepet játszik az ALT szövegük. Akkor hagyd üresen, ha a kép kizárólag csak dekorációs célú. Ezzel azokat segíted, akik felolvasóprogrammal böngésznek.
Új kép Médiatárba való feltöltése esetén érdemes azonnal kitölteni az ALT mezőt. Amikor egy cikkhez felhasználod a képet, innen örökli ezt a szöveget. Sajnos ha feltöltéskor ezt üresen hagytad, akkor utólag már nem elegendő a Médiatárban pótolni. Minden bejegyzés minden képét érdemes ellenőrizni, nem üres-e az ALT mező, ha a kép információt ad hozzá a szöveghez.
Noémi oldalán sok kép esetében érdemes lenne a méretet kisebbre venni és a tömörítést is elvégezni. Ez csökkentené az oldal betöltési idejét. Sajnos a képek nagy részénél hiányzik az ALT szöveg. Ezt minden bejegyzésnél ellenőrizni kellene, és a szükséges helyeken pótolni.
Kategóriák és címkék
A kategóriákat és címkéket a bejegyzések csoportosítására, rendszerezésére tudod használni. A segítségükkel egyrészt gyűjtőoldalakat tudsz kialakítani, amik az ugyanabba a kategóriába vagy címke alá besorolt cikkeidet sorolják fel. Másrészt a belső linkhálózatot is erősítik, összekapcsolják az egyes bejegyzéseket a gyűjtőoldalakkal.
Ha a kategóriák és címkék átgondoltan vannak kitalálva, és keresett kulcsszavak, akkor ezek a gyűjtőoldalak nagyon erősek lehetnek. Érdemes tudatosan használni ezt a besorolást, és optimalizálni a gyűjtőoldalakat. Úgy tudod a keresésekben még relevánsabbá tenni ezeket az oldalakat, ha írsz egy rövid, 2-5 mondatos szöveget a cím alá, ami arról szól, mi fogja össze ezeket a cikkeket. (Ez a kategóriák és címkék esetében megadható leírás. A sablon az, ami gondoskodik a megjelenítéséről.)
Sok sablon ezeknek az oldalaknak a H1 címébe bele szokta írni a „Kategória:” és „Címke:” kifejezést, ezt érdemes törölni onnan.
Noémi nem használja a címkéket, de ez nem gond, a kategóriák használata a legtöbb blog esetében elég.
A Blog oldalon a kategóriák neve fel van sorolva az oldal tetején, és ezeket mint szűrőt használva lehet szűkíteni a cikkek felsorolását. Gyorsaság szempontjából ez nyerő, hiszen nem töltődik be minden esetben az egész oldal, csak a cikkek listája frissül.
Ettől függetlenül a WordPress létrehozta a gyűjtőoldalakat, amelyek egyedi címeken, a /category/kategoria-neve URL-eken érhetők el. Ezeket az oldalakat jelenleg az egyes bejegyzések képe alatt felsorolt kategóriákra kattintva lehet megnyitni. Érdemes lenne ezeknek az oldalaknak a kinézetét hozzáigazítani a többi lista-oldalhoz, beállítani a meta adataikat és megírni hozzájuk egy kis szöveget. Nehezen elérhetők, de indexelve vannak, tehát a Google megjelenítheti őket találatként!
Zárszó
Először is nem győzök hálát adni Eszternek, hogy átnézte az oldalamat és hogy ennyi sok tanáccsal ellátott. Másrészt pedig örülök, hogy ezzel nektek is sikerült értéket adni, szerintem egy brutál hasznos cikk kerekedett belőle.
Ha szeretnétek ti is személyre szabott segítséget (akár tanácsban, akár megvalósításban), akkor jó szívvel ajánlom nektek Eszter keresőoptimalizálásról szóló blogját. (Most majdnem azt írtam, hogy IDE kattintva, de most már tudom, hogy ezt nem szabad :))
Sőt, Eszter olyan nagylelkű volt, hogy az olvasóim közül az első 10 jelentkezőnek felajánl egy konzultációt is. Érdemes élni vele!